Work-based Learning

Tájékoztató a Békés Megyei Kormányhivatal által koordinált „Work-based Learning in CVET” 2015-1-HU01-KA202-013646 számú projektről

 

A projekt kiemelt célja:
A felnőttek szakképzésében alkalmazható munkavégzésen alapuló gyakorlatközpontú képzés (work-based learning) komplex módszertanának kidolgozása nemzetközi együttműködésben finn, német és olasz modellek alapján.


A projekt fő/elsődleges célcsoportja:
A projekt fő célcsoportja a munkaügyi szervezet által támogatott felnőttek szakképzésében és foglalkoztatásában érintett szervezetek szakemberei, vezetői, a munkahelyen történő gyakorlati képzésért felelős szervezetek szakemberei, oktatói, mentorai, vezetői.


A projekt végső felhasználói /indirekt célcsoport/:
A szakképzetlen és/vagy a munkaerő-piacon nem keresett szakképzettséggel rendelkezők, az elhelyezkedéshez szükséges kompetenciákkal nem rendelkező álláskeresők, illetve a munkáltatónál munkaviszonyban álló, de képzés nélkül munkanélküliséggel veszélyeztetett felnőttek.


A nemzetközi konzorcium vezetője:

  • Békés Megyei Kormányhivatal


A projektben részt vevő partnerek:

  • Gyulahús Kft.
  • ALFA KISOSZ Érdekvédő és Felnőttképző Egyesület
  • Etelä-Savon Koulutus Oy /Finnország/
  • C.I.O.F.S. Formazione Professionale /Olaszország/
  • Wissenschaftsladen Bonn Ev /Németország/


A projektet az Európai Unió támogatta.

A projekt időtartama: 2015. december 1 – 2017. november 30.
 

1.  tájékoztató

Komplex módszertani kézikönyv

 

(c) 2013 ALFA KISOSZ Érdekvédő és Képző Egyesület


Engedély nyilvántartási szám: E-000063/2013

Magán-munkaerőközvetítő nyilvántartásba vételi szám: 9674-1/2009

 

KAPCSOLAT:

 Kapcsolat

 

LEGNÉPSZERŰBB TANFOLYAMOK

Kereskedelmi tanfolyam:

Élelmiszer-,vegyiárú és gyógynövény eladó | Műszakicikk eladó | Boltvezető | Virágkötő | Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző ügyintéző

Vendéglátó tanfolyam:

Diétás szakács | Szakács | Cukrász | Vendéglátó eladó | Pincér

Élelmiszeripari tanfolyam:

Bolti hentes | Csontozó munkás

Becsüs tanfolyam:

Ékszerbecsüs | Műtárgybecsüs

Szépségápolási tanfolyam:

Kutyakozmetikus | Kézápoló és műkörömépítő

Egészségügy - higiéniás tanfolyam:

Óvodai dajka | Tisztítás-technológiai szakmunkás | Gyógy- és sportmasszőr

ECDL és számítógépes tanfolyam:

ECDL Start | ECDL

 
_
_

 ALFA KISOSZ Érdekvédő és Képző Egyesület honlapján indított feliratkozás / regisztrálás / jelentkezés a feliratkozási feltételek elfogadását is jelenti egyben. Azaz, feliratkozással / regisztrálással / jelentkezéssel egyidejűleg hozzájárulásodat adod, hogy ettől a weboldaltól (esetlegesen akár reklámot is tartalmazó) elektronikus levelet fogadj, valamint kijelented, hogy az általad megadott e-mail cím céges használatú. A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át. A feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével. Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-84443/2015.  Szerver üzemeltető: Gedeon Bt

Adatkezelési tájékoztató      Jogi nyilatkozat

 

 

 

 

 

designer: A-TEAM © developer: EXP ©

Kedves Látogatónk, honlapunk oldalai "sütiket" használ! Ez egy háttérprogram, mely kizárólag a felhasználók technikai azonosítására és statisztikai adatok szerzésére szolgál.
Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a "sütik" használatához. Ide kattintva elolvashatja az adatkezelési tájékoztatónkat!

Nem fogadom el Elfogadom